Otthon
május 05, 2018
Ez életem első verse, szerintem így nekifutásnak nem rossz, bár azért látszik, hogy nem egy profi írta. De majd csak bele fogok ebbe jönni. Remélem, tetszeni fog nektek!
Minden ember számára kérdéses az otthon fogalma,
Elvált szülők gyermekének mégis görcsbe rándul a gyomra.
Nem tudok mást csinálni, csak egy emlékbe kapaszkodni,
Amelyben édesanyámmal anno a kertet pofoztuk ki.
Nyári szellő kap dús hajába,
Én meg azon töprengem, létezik-e csodásabb nála.
Ami máshol autók zaja, itt tücskök ciripelése,
Gyermeteg lelkem ott és akkor lelt békére.
A macska belemászik az ölembe, a kutya a háttérben ugat,
Stressznek vagy aggodalomnak még semmi nyoma.
Drága Kiskunhalas, az én születési helyem,
Akkor éreztem magam igazán tiédnek.
Ámde nyilván tévedhettem,
Mert évekkel később jó messzire leléptem,
Hátrahagyván múltamat a szebb jövő érdekében.
Anyámat elhagyva loholtam apám után,
Akiről akkor csak annyit tudtam, hogy tanár.
Otthon. Talán nem csak a gyerekkori házamat jelenti,
De ha azt olyan könnyen el tudtam hagyni, akkor mi is az eredeti?
Szigethalom nem azt a választ adta, amire vártam,
Ezért tovaszálltam Kaposvárra.
Az ideiglenes családmentes élet meghozta gyümölcsét,
Rájöttem, hogy az otthon lehet akár személy.
Lányok és fiúk – ők mind barátaim egyaránt,
De igazából sosem tévedtem még ekkorát.
Szigethalomra visszakerülvén így, 17 évesen,
Az otthon fogalma még számomra mindig kérdéses.
Biztos, hogy nem egy hely, biztos, hogy nem több személy.
Az ujjaimat összekulcsolva, az ágyam mellett térdepelvén,
Azért imádkozom, hogy álmomban az örök kiskori emlék visszatérjék.
0 megjegyzés